![]() |
|
| Autor: | |
| Observaţii: | Stoc epuizat |
| ISBN: | |
| Dimensiune: |
13cm x 20cm
|
| Nr. pagini: | |
| Fragment: |
„Én azért imádkozom, hogy sem engem, sem titeket ne engedjen Isten nyugodni, míg választ nem adunk szívünk szerint erre a kérdésre: Hajlandó vagyok-e mindent megtenni Ő érte, hajlandó vagyok-e mindenre az életben Ő érte, akármit mondanak? Ha igen, ha megteszed a legközelebbit, amit sorban mutat neked, meglátod, hogy Jézus sokkal dicsőségesebb, mint amilyennek most ismered, és még sokkal jobban megismerheted Őt, és sokkal jobban betelhetsz az Ő életével.”
EGRI SÁNDOR (1915 – 1999)
Nagyszalontán született, Szalacson nőtt fel. Isten 25 éves korában, súlyos testi-lelki próbák között jelentette ki magát neki. Akkor azonnal és teljesen átadta életét az Úrnak feltétel nélküli engedelmességre. A Szentírás szorgalmas olvasása, tanulmányo- zása és a Szent Szellem kijelen- tése által a szellemi élete gyorsan növekedett. A szellemi munkát a kenyérkeresés terhe mellett is mindig nagy örömmel és hűségesen végezte.
1956-ban családjával együtt Kunágotára költözött. Főleg magyarországi, de romániai és szlovákiai gyülekezeteket, kisebb közös- ségeket is rendszeresen látogatott, felekezeti megkülönböztetés nélkül, több mint 30 éven át. Amerre járt szerették, tisztelték és örömmel várták. Igehirdetései érthetőek, világosak voltak.
Comentarii
Împărtăşeşte şi la alţii cum Dumnezeu te-a binecuvântat prin această carte.